Pince lomtalanítás az I. kerületben

A napokban felkeresett bennünket egy régebbi ügyfelünk, hogy elérkezettnek látja az időt a pincéje teljes kiürítéséhez. Az ingatlantulajdonosnak a ház megvásárlásakor segítettünk a költözésben és a lomtalanításban, de a pincét akkor még nem szerette volna kipakoltatni. Azóta eltelt pár hónap, és ügyfelünk teljesen át tudta tekinteni a pince tartalmát, így megkereste csapatunk, hogy a pince kiürítésében segítségére legyünk.

Az első felmérésünk ingyenes

Amikor ügyfelünk megvásárolta az ingatlant, akkor tele volt az előző tulajdonos bútoraival, holmijaival és lomjaival, amit akkor teljesen kiürítettünk. Az ingatlan pincéje akkor nem került kiürítésre, mert az új tulajdonos szerette volna az összes ott lévő tárgyat megnézni, hátha még valami a hasznára lesz. Ezzel a folyamattal most lett teljesen kész a tulajdonos, így csapatunknak már a szelektálással nem kellett foglalkoznia, csak az elszállítással. A megbeszélt időben megérkeztünk a terepszemlére, és megtekintettük az udvaron gyűlő rengeteg lomot. A lomok közt számtalan papír, karton hulladék, már félig szét mált nejlonok és fóliák, összetekert régi szőnyegek, törött bútorok, és megannyi zsák volt látható, amik mind-mind ruhaneműkkel voltak megtömve. A pince belsejében már nem sok minden volt, egyedül egy régi nagy fegyverszekrény és egy mázsa ácsorgott magányosan az egyik sarokban, amit a tulajdonos a súlya miatt egyedül nem tudott kihozni a pincéből.

A pince lomtalanítás napja

Az első találkozó alkalmával megbeszélt tehergépjárművel érkeztünk, korán reggel. A tulajdonos rengeteg időt megspórolt azzal, hogy már szelektálva várta az elszállítást a lomok nagy része. Legelsőnek a fegyverszekrényt hoztuk fel a pincéből és helyeztünk az autó rakterébe. Nem egy könnyű darab egy ilyen szekrény, rá is tettük kíváncsiságból a mázsára, ami kereken 140 Kg-ot mutatott. A mázsa még ennél is súlyosabb, így az volt a következő lépés, hogy a nehezén túl legyünk az elején. Ezek után megkezdtük az összetört bútordarabok felhelyezését a tehergépjárműre, majd a szőnyegek kerültek fel pakolásra. Utolsó lépésként nem maradtak csak a papír és nejlon hulladékok, illetve az összesen 34 zsák ruhanemű. Ügyfelünk szelektálási módszereinek köszönhetően már a délelőtt folyamán el tudtunk indulni a hulladéklerakó telepre.

Pince lomtalanítás egyszerűen Velünk!

Csapatunk 20 éve foglalkozik költöztetéssel és lomtalanítással, napi rendszerességgel segítünk másoknak a környezetük tisztántartásában. Keressen bennünket Ön is bizalommal, és mi a lehető legrövidebb határidővel szállítjuk el a már feleslegessé vált dolgait.