„Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló.” Legújabb megbízásunk küszöbén ezzel a mondattal találkoztunk, és már akkor tudtuk, hogy igazi szenvedélyes tulajdonossal lesz dolgunk a lovas felszereléseket értékesítő üzlet költöztetésekor. Nem tévedtünk, hiszen egy fiatal hölgy bízott meg bennünket ezzel a feladattal, aki kitartásának köszönhetően egy jól menő vállalkozást épített fel. Most neki nyújtunk segítséget, hogy egy tágasabb raktárépületbe költöztethesse a már kinőtt lovas boltot.
Az első igényfelmérés
Hatalmas érdeklődéssel érkeztünk meg a helyszínre, amely egy Budapest belvárosától mintegy 20 kilométerre lévő településen volt megtalálható. A költözés immáron egy 3. kerületben található kisebb raktárhelyiségben fog megtörténni, ahol az üzlet tulajdonosa a saját lovát is kényelmesen el tudja helyezni. A jelenlegi üzlete zsúfolásig volt a különböző nyergekkel, kantárokkal, nevelő ostorokkal, futószárakkal, kengyelekkel és még sorolhatnánk, mert tényleg hatalmas mennyiségű felszerelés volt abban a kis üzletben. Már ekkor megbeszéltük a tulajdonos hölggyel, hogy 2 tehergépjárművel fogunk érkezni, rengeteg karton dobozzal és csomagolóanyaggal fogunk hozzájárulni a nem mindennapi eszközök költöztetéséhez. Ebben az esetben a parkolással és a behajtási engedéllyel nem kellett külön foglalkoznunk, de a gyorsabb haladás érdekében az autópálya használat mellett döntöttünk, így az ehhez szükséges matricát meg is vásároltuk még a költözés napja előtt.
Induljon a pakolás, nyeregbe!
Az áttelepülés napján már izgatottan várt bennünket a tulajdonos, így nem vártunk sokáig a pakolás megkezdésével. Első körben a nagyobb terjedelmű holmikat, nyergeket, nyeregalátéteket tettük nagyobb kartonokba, közéjük nejlont téve, megóvva a karcolásoktól is. Ez után a különböző vezetőszárak, futószárak, kantárok és egyéb díjlovas díszes felszerelések következtek, melyeket a pormentes szállítás érdekében külön csomagolva tettünk karton dobozokba. A nehezebb kengyelek, zablák, csatok szintén kartonpapírba lettek összekészítve, így helyeztük a teherautóra. Az ostorok és nevelőpálcák, valamint a kobakok, és lovaglónadrágok szintén egy helyre kerültek, tematikusan, ahogy az új helyen is lesznek, ezzel megkönnyítve a tulajdonos beköltözését az új üzletbe. Utolsó csomagolásra szánt termékek a különböző lovaknak szánt táplálék kiegészítők és egyéb lóápoló szerek és eszközök maradtak, amelyeket elég volt egy nagy dobozba együtt elszállítani. Az új üzlethelyiséghez érkezésünkkor így már csak le kellett pakolni a dobozokat, és a hölgynek is könnyű volt elkezdeni a berendezkedést a tematikus csomagolási módszereinknek köszönhetően.
Nincs lehetetlen küldetés!
Csapatunk minden megbízást teljes erőbedobással végez, mert számunkra az ügyfél elégedettsége a legfontosabb. Ehhez a bizalomépítő szolgáltatásainkkal járulunk hozzá, mint az ingyenes igényfelmérés, és a kölcsönbe adott kartondobozok a költözés idejére. Gépparkunkban több teher gépjárművel állunk rendelkezésre akár költöztetésről, akár lomtalanításról legyen szó, mindenre fel vagyunk készülve. Keressen bennünket Ön is bizalommal, és mi megígérjük, hogy maximális odafigyeléssel végezzük el a ránk bízott feladatot.