Virágboltot költöztettünk

Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20.

📞 TELEFON: 06 20 393 6008

Minden vállalkozó kétes érzelmekkel fogadja, amikor kinövi addigi kis boltját, és egy nagyobb üzlethelyiségbe költözik. Egy részről örül a tulajdonos, mert beindult a vállalkozása, egy stabil és sikeres boltot vezet, ahová napról napra több ember tér be nézelődni és vásárolni egyaránt. Azonban az örömöt be árnyékolhatja a tudat, hogy a szűkös kis üzlethelyiséget el kell hagyni, hogy egy tágasabb, egyszerre több vásárló kiszolgálására alkalmas helyre települjön át.

Extra figyelmet igénylő költöztetés

Egy virágüzletet elköltöztetni hatalmas felelősség! Tudtuk mi is, de mivel fel vagyunk készülve a legváratlanabb esetekre is, alapos tervezés és megbeszélés után könnyen vettük az elénk gördülő akadályokat. A szobanövények szállításánál sok apró dolognak kell figyelmet szentelni, nagyon sérülékeny és érzékeny élőlényekről van végül is szó, amiket egy apró karc sem érhet a költözés alatt.

Hogyan csináltuk mégis?

Először is érdemes számba venni a növények számát, és alaposan meg kell szervezni az elszállításukat. Több kategóriában osztottuk szét, először a nagy terjedelmű, hatalmas levelű növényeket telepítettük át, majd a kisebb cserepes és szálas virágokat. Itt a szobanövény méretei miatt fordulhat elő baj, figyelmetlenség esetén. A nagy leveleket óvatosan összekötöttük, ha van rá lehetőség, majd betakartuk buborékfólia segítségével. Az összekötés segít abban, hogy a nagy terjedelmű növények könnyebben kiférjenek az ajtón, illetve a szállítás közben sem fognak szabadon hajlongani, ami fokozott problémaforrás lehet. A fólia megvédi a virágokat az utazás közbeni súrlódástól, amit a mellette utazó növények okozhatnak, illetve a szél sem fog benne kárt tenni.

Szükséges a szakértő csapat, mert ránézésre nem tűnik nehéznek, de egy nagyobb agyag kaspó súlya önmagában is lehet 200kg, ehhez hozzá kell adnunk gondolatban a benne lévő földet, és maga a virág súlyát is. A mi költöztető csapatunk tekintettel a nehéz és törékeny tárgyakra, általában 3-5 fővel érkezik meg, hogy minden a legnagyobb rendben legyen.

A kisebb cserepes növényeket fedetlen dobozokban, vagy tárolókban költöztetjük, ahol a cserepek szoros egymás mellé helyezése megakadályozza, hogy a növények eldőljenek menet közben a furgonban. A legjobb az lenne, ha a költözés előtti 2-3 napban már nem lennének locsolva, mert ez mind súlyban számottevő, mind pedig a sáros föld sem fog kiborulni az autó hátuljában, így ha száraz a növény alatt a talaj amennyire lehet, könnyebben át is ültetjük, illetve a gépkocsi sem lesz teljesen sáros.

A gyorsaság itt kimondottan számít!

Növények költöztetésénél kimondottan fontos a gyorsaság, hiszen nem tarthatjuk sokáig a zárt autóban, könnyen befullad a virág, és ez által elpusztul a növény. Figyelünk arra is, hogy a lehető legjobb szellőztetés mellett, de huzat nélkül tudjuk a lehető legrövidebb idő alatt eljuttatni az új helyre.

Ha gyors és megbízható költöztetésben és lomtalanításban jártas csapatot keres, akik a megfelelő figyelmet fordítják vagyontárgyaikra, hívjon minket, és a személyes igényfelmérést ingyenesen biztosítjuk a helyszínen!

Örökölt ingatlan kiürítés
Örökölt ingatlanok kiürítése – így segít a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Lomtalanítás Ügyesen
Ügyes lomtalanítás – avagy hogyan szabadulj meg a feleslegtől okosan
Bővebben
Otthon Lomtalanítás Budapesten és Országosan
Otthon lomtalanítás – Új kezdet a Magyarország Teher segítségével
Bővebben
Lakáskiürítés Budapesten
Magyar Lakáskiürítő Cég Budapest – Megbízható segítség a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Céges Lomtalanítás - magyarorszagteher.hu
Céges lomtalanítás Országosan – Megbízható partner irodák, üzletek és telephelyek kiürítésében
Bővebben
Lakáskiürítés – Magyarország Teher Kft
Legyen bármilyen borús az égbolt – a lakásod kiürítése nálunk nem probléma, hanem megoldás. 🌧️
Bővebben
Lomtalanító cég – Magyarország Teher
Megbízható lomtalanítás, amikor szükség van rá 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Magyar Lomtalanítás - Magyarország Teher
— avagy amit a sokadik lomtalanítás után már máshogy csinálnék — 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Lakáskiürítés és Lomtalanítás Gárdonyban – Bízza a Magyarország Teher Kft.-re!
Bővebben
Otthon lomtalanítás – Szabadulj meg a feleslegtől profi segítséggel!
Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20 . 📞 TELEFON : 06 20 393 6008
Bővebben
Lomtalanítás Budapest, Pest megye és vidéki városok területén – Teljes körű szolgáltatás országosan
Bővebben
Személy- és Teherautó, Motorkerékpár Lomtalanítása és Elszállítása
Bővebben
Akvárium Lomtalanítás
Akvárium Lomtalanítás : Hogyan Tartsd Tisztán és Rendezetté a Vízi Világodat
Bővebben
Lomtalanítás 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Teljes lakáskiürítés csomagolással országosan!
Bővebben
Lakáskiürítés minden körülmények között
Bővebben
Miért ne várj az évi 1 ingyenes lomtalanításra?
Bővebben
Lomtalanítás non-stop
Lomtalanítás non-stop: Bízza ránk a piszkos munkát!
Bővebben
költöztetés vidék
Bővebben
Ingatlan kiürítés
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest és Pest megye
Bővebben
Lomtalanítás időpontok és tudnivalók rólunk
Lomtalanítás könnyedén – Hogyan foglalj időpontot a Magyarország Teher segítségével?
Bővebben
Lomtalanítás ingyenes felméréssel
Bővebben
Szakszerű lakáskiürítés-Lakáskiürítés szakszerűen
Bővebben
Bútor szállítás gyorsan
Bővebben
Rossz bútor elszállítás az év minden napján!
Bővebben
Nemzeti költöztetés és szállítás
Bővebben
Budapesti Lakáskiürítés
Bővebben
Lomtalanítás árak Magyarország
Bővebben
Lakáskiürítés árak - Magyar Lomtalanítás
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet