Kisegítő eszközök

Lomtalanításban vettünk részt a 8. kerületben

Lomtalanításban vettünk részt a 8. kerületben  A 8. kerület valamiért még most is a Budapesten élők mumusa, pedig már jó pár éve nyugodtnak mondható a környék. Egy idős pár kérte a segítségünket, akikhez több másik lomtalanítással foglalkozó vállalkozás nem szeretett volna kimenni a környék miatt. Természetesen Mi mindenkinek megpróbálunk segíteni, aki megkeres bennünket, így meg sem fordult a fejünkben, hogy vissza utasítjuk őket.

Pince lomtalanítás probléma nélkül! 📞 Telefon: 06 20 393 6008

Az idős házaspár úgy döntöttek, helyet cserélnek vidéken élő gyermekeikkel, akiknek a munkája a fővárosba szólítja őket. A költözésben nem volt szükségük segítségre, azonban a pince lomtalanítását már nem tudták egyedül vállalni, a gyermekeik pedig abban az időben nagyon elfoglaltak voltak. A lakáshoz tartozó pincerészből a tulajdonosok semmit nem szerettek volna megtartani, így arra kértek bennünket, hogy teljesen üresre pakoljuk ki, hogy a gyerekek dolgait, amik nem férnek el a lakásban, oda tudják levinni. A pince nem volt hatalmas, egy átlagos garázs méretével volt egyenlő, de holmi annál több volt benne. Rengeteg törött műanyag- és fa bútor, régi könyvek, eltört függönykarnisok, de még elromlott tárcsás mosógép is volt benne. Megbeszéltük a lomtalanítás pontos napját, és elintéztük arra a napra a parkolást is, hogy ezzel se aznap kelljen törődni.

Lomtalanítás törvénysértés mentesen!

Rengetegszer hallottunk már illegális szemétlerakásról, ahol a tulajdonosok tudta nélkül valahol az erdő szélén eldobták a hulladékokat. Nálunk ez teljesen kizárt, hiszen törvénytisztelő állampolgárként nem teszünk olyat, amivel kárt okozunk a környezetünknek. Az országban található szinte összes szemétlerakó teleppel szerződésben állunk, így mindig tudjuk hova kell vinnünk a lomokat. Szelektíven szétválogattunk a hulladékokat, anyaguk és veszélyességi besorolásuk alapján, hiszen az üres festékes vödröket nem dobhatjuk a műanyag hulladékok közé. A törött műanyag lomokat szintén külön válogatva helyeztük a tehergépjárműre, illetve a papírhulladékok mindegyikét egy nagyobb kartondobozba helyeztük, hogy így vigyük el a lerakási helyhez.

Semmit nem hagyunk ott!

Csapatunktól, ha teljes lakáskiürítést kérnek, akkor bizony Mi semmilyen hulladékot nem hagyunk ott. Nem válogatjuk ki az értékeket, és nem hagyunk egy darab lomot sem. Több éves tapasztalattal a hátunk mögött problémamentesen és lehetőség szerint por- és zajmentesen végezzük a lomtalanítást. Keressen bennünket bizalommal, és Mi minden segítséget megadunk, hogy zökkenőmentesen élvezhesse a lomtalan élet okozta örömöket.

Otthon lomtalanítás – Szabadulj meg a feleslegtől profi segítséggel!
Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20 . 📞 TELEFON : 06 20 393 6008
Bővebben
Lomtalanítás Budapest, Pest megye és vidéki városok területén – Teljes körű szolgáltatás országosan
Bővebben
Személy- és Teherautó, Motorkerékpár Lomtalanítása és Elszállítása
Bővebben
Akvárium Lomtalanítás
Akvárium Lomtalanítás : Hogyan Tartsd Tisztán és Rendezetté a Vízi Világodat
Bővebben
Lomtalanítás 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Teljes lakáskiürítés csomagolással országosan!
Bővebben
Lakáskiürítés minden körülmények között
Bővebben
Miért ne várj az évi 1 ingyenes lomtalanításra?
Bővebben
Lomtalanítás non-stop
Lomtalanítás non-stop: Bízza ránk a piszkos munkát!
Bővebben
költöztetés vidék
Bővebben
Ingatlan kiürítés
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest és Pest megye
Bővebben
Lomtalanítás 2025 időpontok és tudnivalók rólunk
Bővebben
Lomtalanítás ingyenes felméréssel
Bővebben
Szakszerű lakáskiürítés-Lakáskiürítés szakszerűen
Bővebben
Bútor szállítás gyorsan
Bővebben
Rossz bútor elszállítás az év minden napján!
Bővebben
Nemzeti költöztetés és szállítás
Bővebben
Budapesti Lakáskiürítés
Bővebben
Lomtalanítás árak 2025
Bővebben
Lakáskiürítés árak 2025
Bővebben
Lakáskiürítés 2025
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest
Bővebben
Padlás Lomtalanítás
Bővebben
Lakáskiürítés Országosan
Bővebben
Lakáskiürítés
Bővebben
Tavaszi lomtalanítás
Bővebben
Mi az a lakáskiürítés érték beszámítással
Bővebben
Lomtalanítás Éjjel-Nappal Budapesten
Bővebben
Lomtalanítás és Lakáskiürítés Párkányban és Stúrovóban
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet