Lomtalanítás árak

Ingyenes helyszíni felmérés alapján adunk lomtalanítás árajánlatot

Hívjon minket a 06 20 393 6008-as telefonszámon, és pár órán belül ingyenesen kiszállunk, és pontos árajánlatot adunk a lomtalanítás elvégzésére.

Népszerű alternatívája a lomtalanításnak a konténer kihelyezés, azonban a konténerrel szemben a lomtalanítás szolgáltatásnak több előnye is van, és ez az árban is megmutatkozik. A legfontosabb különbség, hogy a konténert Önnek kell megpakolni, ami nagyobb tárgyak, bútorok esetén egy személy számára szinte lehetetlen küldetés. Szükség van több erős férfi rakodó segítségére, amit mi biztosítunk a lomtalanítás során. Így a lomtalanítás esetén két, vagy akár több ember is rakodik Ön helyett. Nem futunk ki a köbméterből, mert akár több tehergépjárművet is munkába tudunk állítani a lom mennyiségtől függően. A konténer számára gyakran területfoglalási engedélyre is szükség van, ezt nem kell intéznie ha mi lomtalanítunk. Az árban pedig benne van a hulladék lerakás díja is, amit a hivatalos hulladék-lerakóhelynek kell fizetni. Más szolgáltatókkal ellentétben mi a lomtalanításra kerülő tárgyakat kizárólag hivatalos hulladékkezelőhöz szállítjuk, hacsak nem tudjuk hasznosítani valamilyen formában a lomokat. Például rászorulóknak eljuttatni a még használható tárgyakat, bútorokat.

Mit tartalmaz az ár?

Elszállítunk minden olyan bútort, használati tárgyat, amit nem tud elhelyezni a szemétledobóban, nem rakhat ki az utcára a kukák mellé. Például a bútorlap, játék, ágybetét, ágy, kerékpár, komód, szőnyeg, szánkó, edények, könyvek stb. Még a műszaki és háztartási kacattól is megszabadítjuk. Mindent elviszünk, még a zöld-hulladékot is, kivéve a sittet, az építési törmeléket és a veszélyes hulladékot.

Az ár tartalmazza a pakolást, rakodást, takarítást, szükség esetén csomagolást is költöztető dobozok segítségével, amit ingyenesen bocsátunk az Ön rendelkezésére, ha velünk lomtalanít.
Az előre megbeszélt időre érkezünk, így a lomokat pontos határidővel szállítjuk el. A lomtalanítás után nem marad szemét a háza előtt sem.

Küldjön e-mailt részletes leírással, de legjobb ha telefonon hív bennünket, és így még gyorsabban, akár azonnal tudunk a kérdéseire reagálni, és meg tudunk beszélni egy személyes találkozót is. Az előzetes felmérés, és az árajánlat díja nálunk teljesen ingyenes, és semmilyen kötelezettséggel nem jár! Hívjon bennünket, és biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni, és egy korrekt, versenyképes árat fog kapni.

Vállalkozásunk, a Magyarország Teher Kft. több mint 20 év tapasztalattal rendelkezik. Szeretjük, hivatásunknak érezzük a költöztetés és lomtalanítás szakmát, amit szeretnénk, ha több generáción keresztül, megelégedett ügyfelekkel a hátunk mögött végeznénk. Nem véletlen, hogy rendszeresen keresnek meg újra minket visszatérő ügyfelek, mivel maximálisan meg voltak elégedve a szolgáltatásunkkal.
Kérje ingyenes előzetes felmérésünket MOST, hívjon minket, mivel:

• az árajánlat, az igényfelmérés teljesen ingyenes, semmibe nem kerül,
• pontosan és részletesen felmérjük a helyszínt, így minket és Önt sem éri meglepetés
• megnézzük, megszámoljuk az elszállítandó bútorokat, lomokat, hogy megfelelő mennyiségű tehergépjárművel, és rakodóval készüljünk, valamint hogy milyen más feladatok lesznek szükségesek a munka során
• tanácsokat és konkrét segítséget is tudunk adni az előkészületekkel kapcsolatban, pl. ingyenes dobozokat, ha minket választ
• azonnal konkrét, számszerű és teljes árajánlatot fog kapni, nincsenek rejtett költségek
• 20 éves szakmai tapasztalattal, és gyakorlattal rendelkezünk, amely biztosítja, hogy versenyképes, és ár érték arányban is a legjobb árat kapja

Örökölt ingatlan kiürítés
Örökölt ingatlanok kiürítése – így segít a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Lomtalanítás Ügyesen
Ügyes lomtalanítás – avagy hogyan szabadulj meg a feleslegtől okosan
Bővebben
Otthon Lomtalanítás Budapesten és Országosan
Otthon lomtalanítás – Új kezdet a Magyarország Teher segítségével
Bővebben
Lakáskiürítés Budapesten
Magyar Lakáskiürítő Cég Budapest – Megbízható segítség a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Céges Lomtalanítás - magyarorszagteher.hu
Céges lomtalanítás Országosan – Megbízható partner irodák, üzletek és telephelyek kiürítésében
Bővebben
Lakáskiürítés – Magyarország Teher Kft
Legyen bármilyen borús az égbolt – a lakásod kiürítése nálunk nem probléma, hanem megoldás. 🌧️
Bővebben
Lomtalanító cég – Magyarország Teher
Megbízható lomtalanítás, amikor szükség van rá 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Magyar Lomtalanítás - Magyarország Teher
— avagy amit a sokadik lomtalanítás után már máshogy csinálnék — 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Lakáskiürítés és Lomtalanítás Gárdonyban – Bízza a Magyarország Teher Kft.-re!
Bővebben
Otthon lomtalanítás – Szabadulj meg a feleslegtől profi segítséggel!
Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20 . 📞 TELEFON : 06 20 393 6008
Bővebben
Lomtalanítás Budapest, Pest megye és vidéki városok területén – Teljes körű szolgáltatás országosan
Bővebben
Személy- és Teherautó, Motorkerékpár Lomtalanítása és Elszállítása
Bővebben
Akvárium Lomtalanítás
Akvárium Lomtalanítás : Hogyan Tartsd Tisztán és Rendezetté a Vízi Világodat
Bővebben
Lomtalanítás 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Teljes lakáskiürítés csomagolással országosan!
Bővebben
Lakáskiürítés minden körülmények között
Bővebben
Miért ne várj az évi 1 ingyenes lomtalanításra?
Bővebben
Lomtalanítás non-stop
Lomtalanítás non-stop: Bízza ránk a piszkos munkát!
Bővebben
költöztetés vidék
Bővebben
Ingatlan kiürítés
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest és Pest megye
Bővebben
Lomtalanítás időpontok és tudnivalók rólunk
Lomtalanítás könnyedén – Hogyan foglalj időpontot a Magyarország Teher segítségével?
Bővebben
Lomtalanítás ingyenes felméréssel
Bővebben
Szakszerű lakáskiürítés-Lakáskiürítés szakszerűen
Bővebben
Bútor szállítás gyorsan
Bővebben
Rossz bútor elszállítás az év minden napján!
Bővebben
Nemzeti költöztetés és szállítás
Bővebben
Budapesti Lakáskiürítés
Bővebben
Lomtalanítás árak Magyarország
Bővebben
Lakáskiürítés árak - Magyar Lomtalanítás
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet