Költöztetés Győrből Budapestre

Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20.

📞 TELEFON: 06 20 393 6008

Hírünk vidékre is eljutott!

Mindig öröm számunkra, amikor egy elégedett ügyfelünkkel újra találkozunk, mint ahogy a napokban is történt velünk. Ez a kedves régebbi ügyfelünk segítséget kért tőlünk, hogy Budapest III. kerületében lévő kertes házát elhagyva, beköltözhessen az újonnan vásárolt V. kerület egyik sétáló utcájában található lakásába. Jó hangulatban telt, emlékszünk rá mindannyian, hiszen négyen érkeztünk akkor is, a gyorsabb és természetesen a biztonságosabb költöztetés miatt. Sikeresen pár óra leforgása alatt teljesen kiürítettük az ingatlant, ami így már készen állt az eladásra.

Örömteli új megbízás

Az akkor kiürített lakást megvásárolták, méghozzá a régi tulajdonos gyermeke, aki úgy döntött, családjával közelebb szeretne élni szüleihez, így Győr városából Budapestre települnek, a szülők III. kerületi kertes családi házába. Az elégedett ügyfél minket kért meg a feladatra, hogy családját Győrből elköltöztessük, és mi bár elsősorban Budapesten és környékén vállalunk költöztetést, mégis örömmel elvállaltuk a megbízást.

Hogyan oldottuk meg?

Valóban, nem kevés távolságról van szó, de az ember a bizalmat és a biztonságot inkább megfizeti, mintsem olcsóbb szolgáltatással beérje, ha már egy bevált csapat a kérdés. A telefonos egyeztetés után személyesen (mint minden esetben) mentünk el felmérni az ingatlanban található, költöztetésre szánt dolgokat. Egyeztettünk, hogy mennyi kartondobozra lesz szükségük, mennyi tárolóval, és mekkora autóval érkezzünk. Megvásároltuk az autópálya matricát, foglaltunk parkolóhelyet, és indulás előtt tájékozódtunk az aktuális közlekedési helyzetről is, nehogy megvárakoztassuk új ügyfelünket. A helyszínen megkezdtük az gépjárművek megpakolását, és a ház kiürítése után megkezdtük a visszafele vezető utat, ami ugyanúgy rendben zajlott, mint az egész költözés, zökkenő- és sérülésmentesen.

Miért mellettünk döntöttek?

Kedves ajánló ügyfelünknél sikeresen el tudtunk költöztetni egy pár értékes és törékeny darabot, mindenféle karc és sérülés nélkül. Nagyon elégedett volt a munkánkkal, ami a célunk minden egyes költöztetésnél. Elintéztünk mindent, ami a nagy távolság leküzdéséhez szükséges volt, és a családnak ezekkel az apró, de nagy fejfájást okozható dolgokkal, mint például a parkolás, vagy a pályamatrica már nem kellett törődniük, nyugodtan foglalkozhattak a csomagolással. Tapasztalták, hogy megéri szakértők segítségét kérni, mert így mindenük épségben jut el az új lakcímre.

Örökölt ingatlan kiürítés
Örökölt ingatlanok kiürítése – így segít a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Lomtalanítás Ügyesen
Ügyes lomtalanítás – avagy hogyan szabadulj meg a feleslegtől okosan
Bővebben
Otthon Lomtalanítás Budapesten és Országosan
Otthon lomtalanítás – Új kezdet a Magyarország Teher segítségével
Bővebben
Lakáskiürítés Budapesten
Magyar Lakáskiürítő Cég Budapest – Megbízható segítség a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Céges Lomtalanítás - magyarorszagteher.hu
Céges lomtalanítás Országosan – Megbízható partner irodák, üzletek és telephelyek kiürítésében
Bővebben
Lakáskiürítés – Magyarország Teher Kft
Legyen bármilyen borús az égbolt – a lakásod kiürítése nálunk nem probléma, hanem megoldás. 🌧️
Bővebben
Lomtalanító cég – Magyarország Teher
Megbízható lomtalanítás, amikor szükség van rá 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Magyar Lomtalanítás - Magyarország Teher
— avagy amit a sokadik lomtalanítás után már máshogy csinálnék — 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Lakáskiürítés és Lomtalanítás Gárdonyban – Bízza a Magyarország Teher Kft.-re!
Bővebben
Otthon lomtalanítás – Szabadulj meg a feleslegtől profi segítséggel!
Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20 . 📞 TELEFON : 06 20 393 6008
Bővebben
Lomtalanítás Budapest, Pest megye és vidéki városok területén – Teljes körű szolgáltatás országosan
Bővebben
Személy- és Teherautó, Motorkerékpár Lomtalanítása és Elszállítása
Bővebben
Akvárium Lomtalanítás
Akvárium Lomtalanítás : Hogyan Tartsd Tisztán és Rendezetté a Vízi Világodat
Bővebben
Lomtalanítás 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Teljes lakáskiürítés csomagolással országosan!
Bővebben
Lakáskiürítés minden körülmények között
Bővebben
Miért ne várj az évi 1 ingyenes lomtalanításra?
Bővebben
Lomtalanítás non-stop
Lomtalanítás non-stop: Bízza ránk a piszkos munkát!
Bővebben
költöztetés vidék
Bővebben
Ingatlan kiürítés
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest és Pest megye
Bővebben
Lomtalanítás időpontok és tudnivalók rólunk
Lomtalanítás könnyedén – Hogyan foglalj időpontot a Magyarország Teher segítségével?
Bővebben
Lomtalanítás ingyenes felméréssel
Bővebben
Szakszerű lakáskiürítés-Lakáskiürítés szakszerűen
Bővebben
Bútor szállítás gyorsan
Bővebben
Rossz bútor elszállítás az év minden napján!
Bővebben
Nemzeti költöztetés és szállítás
Bővebben
Budapesti Lakáskiürítés
Bővebben
Lomtalanítás árak Magyarország
Bővebben
Lakáskiürítés árak - Magyar Lomtalanítás
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet