Költöztetés előtt csomagoljunk okosan!

Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20.

📞 TELEFON: 06 20 393 6008

Ha már eljutottunk arra a döntésre, hogy elhagyjuk régi otthonunkat, és áttelepedünk egy másik házba vagy lakásba, akár egy új és izgalmasabb munkahely miatt, akár a család közelsége miatt, vagy lehet, hogy a párkapcsolatunk és a közös család tervezése miatt tesszük meg ezt a lépést, már akkor elkezd bennünk körvonalazódni a költözés menete, és a házban vagy lakásban található értékeink sorsa.

Kategorizáljuk!

Érdemes a csomagolást, és a költöztetni kívánt tárgyainkat kategóriákra osztanunk. Sokkal könnyebben fog menni a költözködés, ha már az új helyünkre is a megfelelő helyiségekbe kerülnek a megfelelő dobozok. Ezzel nagymértékben csökkentjük majd a következő lakásunkban, vagy házunkban a fizikai munka jelenlétét, hiszen nem akkor kell majd szétválogatni, hogy melyik dobozban lévő tárgyak melyik szobába vagy helyiségbe kerüljenek.

Az összepakolás megkezdése előtt mindenképp térképezzük fel, hogy milyen mennyiségű, és mekkora méretű dobozokra lesz szükségünk. Ha könnyíteni szeretnénk a saját dolgunkon, akkor érdemes egy méretű dobozokba összekészítenünk a holmijaink, ami nagyban megkönnyíti a dobozok cipelését, na meg persze helytakarékosság szempontjából sem mindegy, hogy több különböző méretű kartondobozokat, vagy körülbelül egy méretű dobozokat kell a tehergépjárműbe bepakolnunk.

Szobáról szobára haladjunk!

Mindenképp érdemes egy helység tárgyait a költözés pillanatáig ugyanabban a helyiségben összekészíteni. Kezdjük mindig a legaprólékosabb helységgel, ami általában a konyha szokott lenni. A konyhában lévő használati tárgyainkat tematikusan, felcímkézett dobozokba, kartonokba pakolnunk. Mennyivel könnyebb lesz, amikor az új konyhánkban, csak az oda letett kartondobozokból szinte gondolkodás nélkül tehetjük is az új helyére. Érdemes a törékeny tárgyaknak külön kartondobozt biztosítani, és ezeknek a tárgyaknak a megóvása érdekében, az sem baj, ha készülünk némi újságpapírral is, hogy ezzel megvédjük az esetleges sérülésektől a poharainkat, tányérjainkat.

A ruháink összekészítése szokott általában a legkevesebb gonddal járni, de vannak itt is kivételek. Nem szívesen hajtogatjuk és gyűrjük össze az öltönyöket, a kosztümöket, az ingeket, a vállfára rakott zsákkal letakart megoldás pedig nem mindig biztosíték a ruhánk épségére.

Honnan szerezzek be kartondobozokat?

Szolgáltatásaink közé tartozik, hogy a költözéshez ingyen biztosítunk kartondobozokat. Legyen az kicsi kartondoboz, legyen nagyobb tárgyak szállítására alkalmas doboz, vagy éppenséggel az érzékenyebb ruhaneműknek gardrób kartondoboz, nálunk minden igényére talál megoldást. Cégünk a költözés idejére biztosítja a szükséges dobozmennyiséget, de ne aggódjon, így sem fogjuk sürgetni, ugyanis a költözés után ha szükséges, egy hónapig is Önnél lehetnek a kapott kartondobozok, hogy nyugodtan a saját tempójában fejezheti be a költözés utolsó mozzanatait, és élvezhesse új otthonát.

Örökölt ingatlan kiürítés
Örökölt ingatlanok kiürítése – így segít a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Lomtalanítás Ügyesen
Ügyes lomtalanítás – avagy hogyan szabadulj meg a feleslegtől okosan
Bővebben
Otthon Lomtalanítás Budapesten és Országosan
Otthon lomtalanítás – Új kezdet a Magyarország Teher segítségével
Bővebben
Lakáskiürítés Budapesten
Magyar Lakáskiürítő Cég Budapest – Megbízható segítség a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Céges Lomtalanítás - magyarorszagteher.hu
Céges lomtalanítás Országosan – Megbízható partner irodák, üzletek és telephelyek kiürítésében
Bővebben
Lakáskiürítés – Magyarország Teher Kft
Legyen bármilyen borús az égbolt – a lakásod kiürítése nálunk nem probléma, hanem megoldás. 🌧️
Bővebben
Lomtalanító cég – Magyarország Teher
Megbízható lomtalanítás, amikor szükség van rá 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Magyar Lomtalanítás - Magyarország Teher
— avagy amit a sokadik lomtalanítás után már máshogy csinálnék — 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Lakáskiürítés és Lomtalanítás Gárdonyban – Bízza a Magyarország Teher Kft.-re!
Bővebben
Otthon lomtalanítás – Szabadulj meg a feleslegtől profi segítséggel!
Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20 . 📞 TELEFON : 06 20 393 6008
Bővebben
Lomtalanítás Budapest, Pest megye és vidéki városok területén – Teljes körű szolgáltatás országosan
Bővebben
Személy- és Teherautó, Motorkerékpár Lomtalanítása és Elszállítása
Bővebben
Akvárium Lomtalanítás
Akvárium Lomtalanítás : Hogyan Tartsd Tisztán és Rendezetté a Vízi Világodat
Bővebben
Lomtalanítás 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Teljes lakáskiürítés csomagolással országosan!
Bővebben
Lakáskiürítés minden körülmények között
Bővebben
Miért ne várj az évi 1 ingyenes lomtalanításra?
Bővebben
Lomtalanítás non-stop
Lomtalanítás non-stop: Bízza ránk a piszkos munkát!
Bővebben
költöztetés vidék
Bővebben
Ingatlan kiürítés
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest és Pest megye
Bővebben
Lomtalanítás időpontok és tudnivalók rólunk
Lomtalanítás könnyedén – Hogyan foglalj időpontot a Magyarország Teher segítségével?
Bővebben
Lomtalanítás ingyenes felméréssel
Bővebben
Szakszerű lakáskiürítés-Lakáskiürítés szakszerűen
Bővebben
Bútor szállítás gyorsan
Bővebben
Rossz bútor elszállítás az év minden napján!
Bővebben
Nemzeti költöztetés és szállítás
Bővebben
Budapesti Lakáskiürítés
Bővebben
Lomtalanítás árak Magyarország
Bővebben
Lakáskiürítés árak - Magyar Lomtalanítás
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet