Az időjárás egyre kedvezőbb a költözni készülőknek, már egyre kevésbé kell számolniuk az esetleges eső okozta kellemetlen tényezőkkel. Talán ez nem is oly nagy baj, hiszen Budapest 12. kerülete még jobban megszenvedi a csapadékos hónapokat, köszönhető a hegyvidék adta meredek útszakasznak. A 12. kerület nem véletlenül kapta a Hegyvidék elnevezést, a Budai-hegység lankáin helyezkedik el, így szűk és meredek utcái megnehezítik a költözéssel járó közlekedést a nagyobb tehergépjárműveknek.
Költözés a 12. kerületben? Nem lehetetlen feladat
Bár számolni kell egy két dologgal, mégsem lehetetlen küldetés egy költözés lebonyolítása ebben a kerületben sem. Ha épp most kíván a Hegyvidék adta gyönyörű környezetbe áttelepülni, mindenképp érdemes egy két dolognak utána járnia.
Kezdetben érdemes megnéznie, hogy az adott utcába képes-e behajtani egy nagyobb tehergépjármű, hiszen köztudottan szűk és meredek utcákról beszélhetünk ezen a vidéken. A legtöbb, ebben a kerületben megtalálható út és útszakasz ugyanis pont a szűk és meredek lejtők miatt nem engedélyezi a nagyobb gépjárművek behajtását, csak engedéllyel. Szerencsére mi, a Magyarország Teher Kft. munkatársai a legtöbb ilyen szakaszra rendelkezünk behajtási engedéllyel, így velünk ez nem okozna plusz feladatot a gördülékeny költözésben.
A lakás teljes kiürítése is gondot okozhat. De nem Velünk!
A számos szűk utca adta nehézségek a lomtalanításban sem kedveznek, hiszen a szemétszállító autó sem biztos, hogy fel tud menni az ingatlanhoz. Még ha a parkolással nem is lenne baj, bele kell gondolnia abba, hogy képtelenség szinte az utcán elhelyezni a kidobni kívánt lomokat, hiszen akkor a közlekedésben okozhat fennakadásokat. Amennyiben csapatunkat bízza meg a költözés előtti teljes lakáskiürítéssel, egy gonddal kevesebb jut Önnek, hiszen gépparkunkban megtalálható olyan tehergépjármű, amellyel még a hegyvidéki lankákon is tudunk segíteni a felesleges holmik elszállításában. Lomtalanítással egybekötött költöztetési szolgáltatásunkkal Ön, két legyet ütött egy csapásra!
Ingyenes igényfelméréssel kedveskedünk a bizalom kiépítéséért
Egy költöztetés esetében mindig a bizalom a legnehezebb kérdés, hiszen Ön az életébe enged betekintést mindennapi használati dolgain keresztül a költöztető cégnek. Számunkra fontos a bizalom kiépítése ügyfeleink számára, így az első személyes megbeszélést és igényfelmérést minden megbízás esetében ingyenesen biztosítjuk. Hogy még egy kicsit könnyítsünk a költözéssel járó rengeteg tenni valón, a költözéshez szükséges kartondobozokat is ingyenesen biztosítjuk a költözés idejére. Keressen bennünket a megadott telefonszámon, és akár már 2 órán belül megkezdhetjük a költözés első lépéseit.