“Ó, ezt az első szerelmemtől kaptam, ez még visszajöhet a divatba, ez pedig tuti jó lesz még valamire”
– ezek azok a mondatok, amelyek biztos, hogy már elhangzottak a szádból, és a szanálás végére kb. több cuccot túrtál vissza a szekrénybe, mint amiről indultál. Itt a tavasz, ezzel a nagy takarítások, lomtalanítások időszaka, segítünk pár tippel, hogyan legyél benne sikeres.
1. Először is, most tedd félre az érzelmeidet, légy racionális, és józan ésszel gondold át, mi az, amire valójában szükséged van.
2. Ne akarj túl lenni az egészen egy nap alatt, mert lehetetlen. Különböző stratégiák vannak, van aki helyiségenként halad, más kihívások alapján, válaszd ki a neked tetszőt. Lejjebb mutatunk példát.
3. A szemünk sok mindent meg tud szokni, de egy túlzsúfolt lakásban egy idő után stresszes, ingerült lesz az ember. Ilyenkor nem árt, ha külső szemlélőként nézel szét otthonodban. Készíts egy fotót, és ahol látod, hogy sok a felesleges holmi, bútor, azokból szelektálj.
4. Próbáld a különböző tárgyaidat jól látható, elérhető helyen tartani, minden csecsebecse nem fog elférni kipakolva, így a legfontosabbaknak fogsz csak helyet találni. Ami menne utána a fiók mélyére, vagy a pincébe, gondold át, biztosan kell-e azokat még egy évig rakosgatni.
5. Főleg ruhákra érvényes, hogy amit már egy éve nem vettél fel, amit még a gimiből tartogatsz, hogy egyszer újra jó lesz rád, vagy amit annyira utálsz, hogy sose vennéd fel, de drága volt, na azoktól szabadulj meg! Ha teljesen jó állapotú ruhákról van szó, megpróbálhatod eladni, vagy eladományozni is, így egy kicsit könnyebb az elválás.
És ahogy a kettes pontban ígértük, íme egy 25+1 napos lomtalanítási kihívás. A lényege, hogy minden nap egy adott területtel foglalkozol, így kisebb az esély, hogy a felénél feladod.
1. Ruhák, kiegészítők – nem, úgysem varrod meg a zoknikat, és a zacskó pár nélkülinek sem lesz meg a párja már, ha eddig nem lett, végy könnyes búcsút tőlük.
2. Ékszerek – vannak a tipikusan “akkor jó ötletnek tűnt bizsuk”, próbáld meg eladni, hátha valaki pont ilyenre vágyik.
3. Szépségápolás, smink, körömlakk, parfüm – amiben hetek óta csak egy csöpp van, kuka, ami lejárt, szigorúan kuka, még bajod lehet tőle.
4. Tisztítószerek – a lejárat mellett figyelj arra, hogy ezek veszélyes hulladéknak számíthatnak, ráadásul sokat közülük el tudsz készíteni természetes hozzávalókból is. Például az ecetbe áztatott narancshéjnál nincs jobb vízkőoldó, és a környezet mellett a pénztárcádat is kíméled.
5. Gyógyszerek – ezekből is hajlamosak vagyunk halmozni – biztos kell még az a 10 éve vásárolt széntabletta? Ezek is veszélyes hulladéknak számítanak, figyelj rá, hova dobod ki.
6. Újságok, magazinok, könyvek – Könyvet ki nem dobunk, de rengeteg lehetőség van az utcai könyvtároktól kezdve, ahol ezeket leadhatod. 100 éves Ikea katalógust pedig már nem fogod nézegetni, mehet a szelektívbe.
7. Barkács, kreatív eszközök – Kiszáradt, beszáradt kuka. Neked is van egy halom makkod, termésed az adventi koszorúhoz? Gyűjts inkább majd frisset.
8. Kamrapolcok – ott aztán minden is van, fogadjunk!
9. Edények, evőeszközök – ha egyre nagyobb a konyhád, de még sincs benne hely, itt az ideje selejtezni.
10. Cipők – tudtad, hogy a családsegítőknél tök nagy hiánycikk?
11. Iratok, papírok, régi jegyzetek – na ez a legutálatosabb, úgy tudsz könnyíteni magadon, ha nem gyűjtögetsz, hanem egyből megszabadulsz attól, amire tudod, hogy már nem lesz szükséged, illetve elektronikusan kéred inkább, amit csak lehet.
12. Hűtő, fagyasztó – válaszd ki, ami hamarosan lejár és üss belőle össze valami finomat, kell az energia a lomtalanításhoz!
13. Ágyneműk, törölközők – nem kell belőle 20, válassz ki pár kedvencet, többi mehet akár adományba.
14. Pénztárca, táska – elraktad, mert semmi baja, de tudod, hogy ha megunod a mostanit, úgyis újat veszel, na akkor a régi hibátlan, mehet vaterára, vagy adományba.
15. Elemek – gyűjtsd a lejártakat külön és add le egy erre kijelölt helyen.
16. Háztartási, műszaki dolgok, régi telefonok – minek tartogatod, ami elromlott?
17. Íróasztal, írószerek – fog még, vagy rég kiszáradt?
18. Fűszerek – elleptek a molyok? Már tudod, miért!
19. Reklámszatyrok – mindig van egy szatyor, amiben van legalább 10 másik. Tök menő vászontáskák vannak már, válassz inkább azt.
20. Játékok, plüssök – na a gyerekszoba nehéz ügy. Viszont rengeteg ovi, bölcsi örülne a megunt, de jó állapotú játékoknak, és a gyermekednek is tudsz ezzel valami szép dolgot tanítani.
+1. Tároló, garázs, pince – Ez nagy falat. Bármi, ami törött, bármi, amit egy éve nem használtál, bármi, ami hiányos, mehet a kidobandók közé.
Amint elkezded, rájössz, hogy egy kis fiókból is hatalmas kukás zsáknyi szemetet tudsz kiselejtezni. Ha épp elég megterhelő maga a válogatás és a leadással már nem vesződnél, mi környezetbarát módon elszállítunk minden lomot. Biztos lehetsz benne, hogy az autó gumi szett, vagy a zsák építési törmelék nem az árokparton vagy az út mellé lesz lerakva, ha minket választasz. Telefonhívásod után kollégánk a lehető legrövidebb idő alatt a helyszínre megy és teljes körű árajánlatot ad, a felmérés ingyenes. Akár Magyarország egész területén vállalunk lomtalanítást. További részletek, tudnivalók itt!