Hagyaték lomtalanítás

Hagyaték Lomtalanítás

Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20.

📞 TELEFON: 06 20 393 6008

Előző cikkünkben ígértük, hogy elmesélünk két emlékezetes történetet, amelyet Önök meséltek nekünk az évek során. Az első történetünket, ha esetleg nem sikerült elcsípni, akkor itt megtekinthető. A következő történet a lomtalanítás egy igen tanulságos esete, ami bárkivel megtörténhet, ha nem megbízható csapatot választ a feladatra.

Emese és József, Szigetszentmiklós

„Párommal pár éve friss házasokként Budapestre és környékére terveztük a költözést egy kis Csongrád megyei településről. Mindketten nagyon lelkesen nekiláttunk az új otthonunk felkutatásának, melyet egy szép Budapesttől pár kilométerre lévő településen találtunk meg. Bár szomorú volt az oka a ház üresedésének, mégis nagyon örültünk, hogy megtaláltuk a számunkra legmegfelelőbb családi házat. Véget ért a hagyaték, és megvásárolhattuk az ingatlant, ami szépen lezajlott, úgy ahogy kell egy házvásárlásnak zajlani. A megbeszélt napra a ház szépen ki volt ürítve, ahogy megbeszéltük a volt tulajdonosokkal, azonban a ház mögött lévő kétállásos garázs, szó szerint a plafonig volt pakolva, a hagyaték során értéktelennek ítélt tárgyakkal. Ennek a kiürítése ránk várt, ugyanis szerettük volna minél hamarabb birtokba venni a garázsunkat is. Mivel a feladat sok lett volna így kettőnkre, még akkor is, ha a család is besegít, így egy szakértő csapat bevonását kértük. Hát így utólag nem így fejezném ki magam, hogy szakértő csapat, de akkor még nem gondoltuk volna, hogy ilyen velünk megtörténhet. Megérkezett a lomtalanító csapat, egy általuk megfelelőnek gondolt embermennyiséggel és rakodási lehetőséggel, majd első körben a számukra értékesnek gondolt tárgyakat kiválogatták, és egy külön autóra pakolták, majd elvitték. A megmaradt lomokat feltették a másik autóra, amit majd elvisznek egy szemétlerakó helyre. Mi nagyon örültünk a látványnak, hogy kiürült a garázsunk így kifizettük az egyébként nem kevés összeget a csapat vezetőjének, és elköszöntünk. A történet itt kezd érdekes lenni. Már szinte el is felejtettük a dzsungelt a garázsunkban, már szinte nem is emlékeztünk a lomtalanítást végző brigádra sem. Eltelt pár hét, és kopogtak az ajtónkon a rendőrség munkatársai, hogy egy tőlünk nem messze lévő, természetvédelmi övezetben lévő erdő egy eldugott sarkán megtaláltak egy illegális szemétlerakó helyet, melynek tüzetesebb átvizsgálásakor találtak egy borítékot, amin ez a cím szerepelt, vagyis a mi lakcímünk. Annyira váratlanul ért minket, hogy hirtelen alig tudtuk összekapcsolni a nálunk történt lomtalanítást végző csapatot, a személyes adatainkat is tartalmazó szemétmennyiséggel, amit úgy tűnik, az ígéretek ellenére nem egy legális szemétlerakó helyre lett elfuvarozva, hanem mondjuk ki, az első útba eső eldugott erdős területre. Nagyon kellemetlen pár hónap következett számunkra, ugyanis hivatalos eljárást indítottak ellenünk, mivel számlával nem tudtuk bizonyítani, hogy megbíztunk egy társaságot a szemét legális helyre való elszállításával, a telefonszám, amin megbeszéltük a részleteket, pedig már nem használta senki, nem volt elérhető az a szám többet. Nagyon sok időbe telt, míg tudtuk bizonyítani az igazunkat, azt azonban, hogy a csapat bármelyik tagját megtalálták volna, arról a mai napig nem tudunk semmit. Nagyon nagy hiba volt tőlünk, hogy nem gondoltuk át a csapat megválasztását, nem is néztünk utána, hogy kik fognak szolgáltatást adni nekünk.. Az öröm az üres garázs láttán annyira elvette a figyelmünket, hogy nem is figyeltünk arra, hogy számlát nem kaptunk, és abszolút nem gondoltunk olyan lehetőségre, hogy semmivel sem törődve szétdobálják a lomjainkat a természetben. Legközelebb, ha ilyen szolgáltatásra lesz szükségünk, jobban utána nézünk a csapatnak, de mondjuk ez már nem érdekes mióta titeket megbíztalak a költözéssel. Kár, hogy akkor nem ismertelek benneteket, akkor biztos nem kellett volna aggódnom, hogy valami nem úgy történik, ahogy megbeszéljük.”

 

Mindig öröm számunkra, ha elégedettek az ügyfeleink, és köszönjük a bizalmat! Csak remélni tudjuk, hogy ezek a történetek tanulságot szolgáltatnak, és segítenek az épp költözködni, vagy lomtalanítani kívánó embereknek, a megfelelő csapat kiválasztásában. Velünk ez nem fordulhat elő, mert mi valóban becsülettel elvégezzük a ránk bízott feladatot, és a bizalom, a diszkréció az első szabályaink közt található. 

Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20.

📞 TELEFON: 06 20 393 6008

 

Örökölt ingatlan kiürítés
Örökölt ingatlanok kiürítése – így segít a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Lomtalanítás Ügyesen
Ügyes lomtalanítás – avagy hogyan szabadulj meg a feleslegtől okosan
Bővebben
Otthon Lomtalanítás Budapesten és Országosan
Otthon lomtalanítás – Új kezdet a Magyarország Teher segítségével
Bővebben
Lakáskiürítés Budapesten
Magyar Lakáskiürítő Cég Budapest – Megbízható segítség a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Céges Lomtalanítás - magyarorszagteher.hu
Céges lomtalanítás Országosan – Megbízható partner irodák, üzletek és telephelyek kiürítésében
Bővebben
Lakáskiürítés – Magyarország Teher Kft
Legyen bármilyen borús az égbolt – a lakásod kiürítése nálunk nem probléma, hanem megoldás. 🌧️
Bővebben
Lomtalanító cég – Magyarország Teher
Megbízható lomtalanítás, amikor szükség van rá 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Magyar Lomtalanítás - Magyarország Teher
— avagy amit a sokadik lomtalanítás után már máshogy csinálnék — 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Lakáskiürítés és Lomtalanítás Gárdonyban – Bízza a Magyarország Teher Kft.-re!
Bővebben
Otthon lomtalanítás – Szabadulj meg a feleslegtől profi segítséggel!
Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20 . 📞 TELEFON : 06 20 393 6008
Bővebben
Lomtalanítás Budapest, Pest megye és vidéki városok területén – Teljes körű szolgáltatás országosan
Bővebben
Személy- és Teherautó, Motorkerékpár Lomtalanítása és Elszállítása
Bővebben
Akvárium Lomtalanítás
Akvárium Lomtalanítás : Hogyan Tartsd Tisztán és Rendezetté a Vízi Világodat
Bővebben
Lomtalanítás 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Teljes lakáskiürítés csomagolással országosan!
Bővebben
Lakáskiürítés minden körülmények között
Bővebben
Miért ne várj az évi 1 ingyenes lomtalanításra?
Bővebben
Lomtalanítás non-stop
Lomtalanítás non-stop: Bízza ránk a piszkos munkát!
Bővebben
költöztetés vidék
Bővebben
Ingatlan kiürítés
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest és Pest megye
Bővebben
Lomtalanítás időpontok és tudnivalók rólunk
Lomtalanítás könnyedén – Hogyan foglalj időpontot a Magyarország Teher segítségével?
Bővebben
Lomtalanítás ingyenes felméréssel
Bővebben
Szakszerű lakáskiürítés-Lakáskiürítés szakszerűen
Bővebben
Bútor szállítás gyorsan
Bővebben
Rossz bútor elszállítás az év minden napján!
Bővebben
Nemzeti költöztetés és szállítás
Bővebben
Budapesti Lakáskiürítés
Bővebben
Lomtalanítás árak Magyarország
Bővebben
Lakáskiürítés árak - Magyar Lomtalanítás
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet