Garázs lomtalanítására is vállalkozunk

Budapest belvárosában a legtöbb lakótelep rendelkezik saját garázs sorral, amit a környéken élők vásárolhatnak meg, vagy bérelhetnek addig, ameddig szükségük van rá. Sajnos azonban előfordul olyan eset is, amikor a garázs tulajdonosa hirtelen elhuny, és a rengeteg holmi ott marad, az új tulajdonosa pedig semmire nem tart igényt az ott megmaradt tárgyak közül, sőt, jelen sincs, amikor a lomtalanítást végezzük.

Az önálló munkavégzés sem akadály

Ez egy olyan eset volt, ahol a garázs új tulajdonosa olyan szinten nem tartott igényt a kocsiszínben megtalálható rengeteg holmira, hogy jelen sem volt ezen az eseményen. Az első találkozásunk alkalmakkor elmondta, hogy teljesen üresen szeretné látni a garázst, és a pontos helyszín és garázs szám megadása után közvetlen a kulcsot is átadta nekünk, amit egy megbeszélt időpontban, a garázsnál személyesen vissza is adunk neki, amikor szemügyre veszi az elvégzett munkánkat. Így magunknak kellett elmenni, és felmérni a helyszínt, kiszámolni a csomagolóanyagokat, és felkészülnünk a következő napra tervezett lomtalanításra.

 

Mivel különösebben nem kellett értékekre figyelnünk, hiszen az új tulajdonos semmire nem tartott igényt, így csak hulladék szinten kezdtük el a szelektálását a bent található lomoknak. Akár hiszitek, akár nem a garázs, koppanásig volt telveaz évek során összegyűlt lomokkal, amik közt rengeteg újrahasznosítható dolog volt, így tematikusan kezdtük el szétválogatni a dolgokat.

 

Első körben anyagaik szerint, és veszélyességi fokozatuk szerint kezdtük el kiszedni a lomokat, így először a könnyebb papír alapú hulladékokat szedtük egy nagy kartondobozba. Temérdek mennyiségű, több évvel ezelőtti újságok és folyóiratok, reklám és szóróanyagok voltak egy nagy régi szerszámtároló vas szekrényben összegyűjtve. Ezek után következtek a műanyagok, darabokra tört kerti székek, műanyag dobozok, és még több száz darab kis méretű műanyag cserepet is találtunk, ugyanis az előző tulaj az erkélyén kis cserépben zöldségeket termesztett. Utolsónak hagytuk a fém anyagokat, rengeteg nyél nélküli kerti eszközt, és egy egész sornyi fémszekrény is volt, amiket külön autón helyeztünk el, ugyanis a leszerződött hulladéklerakóban szelektíven kell lepakolni a lomokat, így ezt még a lomtalanítás alatt elvégezzük, hogy ne ott kelljen még órákat a szelektálással töltenünk, mert Mi környezetbarát emberek vagyunk, akik nem az erdőben fogják kidobálni az összeszedett lomokat.

 

Veszélyes hulladék kategóriában is elszállítottunk pár holmit, mint például a rengeteg félig beszáradt festékes és lazúros fémdoboz, használt villanykörték, hígítós flakonok is voltak, amiket egy külön erre a célra létrehozott hulladéktárolóba szállítunk, mert lomtalanításkor is első a biztonság.

 

A garázstulajdonos érkezése

A nap végére megérkezett a garázs új tulajdonosa is, aki örömmel látta, hogy tényleg teljesen üresre ki tudtuk pakolni az autóparkolóját, mindössze egy nap leforgása alatt, így boldogan köszönte meg a rengeteg segítséget, amivel az Ő válláról vettünk le sok terhet. Visszaadtuk a kulcsot, majd elköszöntünk, de nem ez volt az utolsó találkozásunk, hiszen hetekkel később a garázstulajdonos új lakásának a beköltözésében is segítünk, amit mi annak tudunk be, hogy elégedett volt a munkánkkal, ami nekünk mindennél fontosabb.

 

Örökölt ingatlan kiürítés
Örökölt ingatlanok kiürítése – így segít a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Lomtalanítás Ügyesen
Ügyes lomtalanítás – avagy hogyan szabadulj meg a feleslegtől okosan
Bővebben
Otthon Lomtalanítás Budapesten és Országosan
Otthon lomtalanítás – Új kezdet a Magyarország Teher segítségével
Bővebben
Lakáskiürítés Budapesten
Magyar Lakáskiürítő Cég Budapest – Megbízható segítség a Magyarország Teher Kft.
Bővebben
Céges Lomtalanítás - magyarorszagteher.hu
Céges lomtalanítás Országosan – Megbízható partner irodák, üzletek és telephelyek kiürítésében
Bővebben
Lakáskiürítés – Magyarország Teher Kft
Legyen bármilyen borús az égbolt – a lakásod kiürítése nálunk nem probléma, hanem megoldás. 🌧️
Bővebben
Lomtalanító cég – Magyarország Teher
Megbízható lomtalanítás, amikor szükség van rá 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Magyar Lomtalanítás - Magyarország Teher
— avagy amit a sokadik lomtalanítás után már máshogy csinálnék — 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Lakáskiürítés és Lomtalanítás Gárdonyban – Bízza a Magyarország Teher Kft.-re!
Bővebben
Otthon lomtalanítás – Szabadulj meg a feleslegtől profi segítséggel!
Raktár, telephely: 1133 Budapest, Gogol utca 20 . 📞 TELEFON : 06 20 393 6008
Bővebben
Lomtalanítás Budapest, Pest megye és vidéki városok területén – Teljes körű szolgáltatás országosan
Bővebben
Személy- és Teherautó, Motorkerékpár Lomtalanítása és Elszállítása
Bővebben
Akvárium Lomtalanítás
Akvárium Lomtalanítás : Hogyan Tartsd Tisztán és Rendezetté a Vízi Világodat
Bővebben
Lomtalanítás 📞 Telefon: 06 20 393 6008
Bővebben
Teljes lakáskiürítés csomagolással országosan!
Bővebben
Lakáskiürítés minden körülmények között
Bővebben
Miért ne várj az évi 1 ingyenes lomtalanításra?
Bővebben
Lomtalanítás non-stop
Lomtalanítás non-stop: Bízza ránk a piszkos munkát!
Bővebben
költöztetés vidék
Bővebben
Ingatlan kiürítés
Bővebben
Lakáskiürítés Budapest és Pest megye
Bővebben
Lomtalanítás időpontok és tudnivalók rólunk
Lomtalanítás könnyedén – Hogyan foglalj időpontot a Magyarország Teher segítségével?
Bővebben
Lomtalanítás ingyenes felméréssel
Bővebben
Szakszerű lakáskiürítés-Lakáskiürítés szakszerűen
Bővebben
Bútor szállítás gyorsan
Bővebben
Rossz bútor elszállítás az év minden napján!
Bővebben
Nemzeti költöztetés és szállítás
Bővebben
Budapesti Lakáskiürítés
Bővebben
Lomtalanítás árak Magyarország
Bővebben
Lakáskiürítés árak - Magyar Lomtalanítás
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet