Kisegítő eszközök

Cipőbolt költöztetésben vett részt csapatunk

Legújabb megbízásunk egy ortopéd cipők készítésével és értékesítésével foglalkozó kis üzlet áttelepítése volt a 17. kerületből Óbudára, a 3. kerületbe. A vállalkozás kinőtte apró 20m2-es üzlethelyiségét, és egy tágasabb 52 m2-es üzlethelyiségre cserélik. A telefonos egyeztetés után pár nappal már el is indultunk, hogy szemügyre vehessük a költöztetni kívánt holmikat.

Ingyenesen biztosítjuk a személyes igényfelmérést

Minden ügyfelünknek lehetőség szerint személyesen mérjük fel a költöztetni kívánt ingatlanát, és a benne található holmikat. Megérkezésünkkor nem kellett sokat magyarázkodnia az üzlet tulajdonosának, hiszen tapasztaltuk a zsúfoltságot, ami fogadott bennünket, így tényleg ideje volt az áttelepülésnek. Az üzletben 50 pár elkészült ortopéd cipő és szandál, rengeteg egészségügyi tájékoztató füzet, egy különleges zselés pad (amely az egyénileg készített talpbetétek méretvételéhez használandó) és rengeteg, a cipők és talpbetétek elkészítéséhez szükséges anyag és eszköz volt megtalálható. Megbeszéltük, hogy egy tehergépjárművel, és sok kartondoboz csomagolóanyaggal érkezünk a költöztetés napjára, illetve kitűztük az áttelepülés időpontját is.

A költöztetés napja

A költöztetés megbeszélt napján, mint mindig pontosan a megbeszélt időpontra meg is érkeztünk. Kezdetben az összes cipőt a saját dobozában elhelyezve összekészítettünk, és nagyobb kartondobozokba készítettük, így feltéve a tehergépjármű rakterébe. Ezek után a számtalan egészségügyi plakát és tájékoztató össze készítésével folytattuk. A tájékoztatókat szépen sorba tettük egy nagyobb kartonpapírba, hogy megóvjuk a gyűrődéstől és a sérülésektől, hiszen ezek fontos információkat tartalmaznak a cipőkről, és az ortopédiai esetekről. A zselés pad, mint megtudtuk egy nagyon különleges eszköz, így azt első körben kartonpapírral a tetején körbetekertük nejlonnal, majd így helyeztük egy nagy kartonpapírba. Nagyon óvatosnak kell lennünk, hiszen ez a zselés pad nagyon drága eszköz, és ha megsérül, az üzlet tulajdonosa 1 hónapig nem tudja folytatni munkáját, mert ennyi időbe kerül elkészíteni egy új padot. Utolsó lépésként az üzletben található polcok szétszerelése, és autóra helyezése maradt, majd indulhattunk is a tágasabb, új üzlethez.

A kipakolást a zselés paddal kezdtük, hogy biztonságban elhelyezzük sérülésmentesen. A polcokat segítettünk összeszerelni, és a helyére tenni, hogy megbízónk minél hamarabb el tudja kezdeni az új üzlete berendezését. Az 50 pár cipőt és a tájékoztató füzeteket levéve a tehergépjárműről végeztünk is a költöztetéssel, megbízónk nagy örömére.

Keressen bennünket bizalommal!

Csapatunk már tényleg mindent látott, 20 év tapasztalattal a hátunk mögött szinte mindent megéltünk már. Szerencsére elmondhatjuk azt is, hogy nem volt még panasz a munkánkra, soha nem okoztunk anyagi kárt egyik megbízónknak sem. Ha Ön is problémamentes költözést szeretne, keressen bennünket bármelyik elérhetőségünkön, és Mi a lehető legrövidebb idő alatt megoldjuk a költöztetés minden apró menetét!

 

Költözés Budapesten I. kerületben
Budapest I. kerületében igen sűrűn vannak költöztetéssel kapcsolatos megbízásaink. A nagy népszerűségnek örvendő budai rész híres lankás zsákutcáiról, régi stílusú épületeiről, belső gangos...
Bővebben
Lomtalanítás Budapesten A-Z-ig
Lomtalanítani Budapesten sokkal nyűgösebb, mint más kisebb, vagy vidéki városban, településeken. Bár minden évben van lehetőség lomtalanítani az önkormányzatok segítségével, a legtöbb esetben ez...
Bővebben
Költözünk!
Elrettentően hangzik, pedig nem kell, hogy az legyen. Hajlamosak vagyunk pánikba esni, amikor már közeledik az időpont, és nem is tudjuk, hogy mi az első lépés, mire kell figyelnünk. A stresszmentes...
Bővebben
A költözésről általánosságban
Egy költözés általában vegyes érzelmeket táplál bennünk, hisz elbúcsúzunk az addigi életszakaszunktól, és belépünk valami egészen új, egy egészen más életszakaszba. Mindezektől eltekintve az...
Bővebben
Költöztetés előtt csomagoljunk okosan!
Ha már eljutottunk arra a döntésre, hogy elhagyjuk régi otthonunkat, és áttelepedünk egy másik házba vagy lakásba, akár egy új és izgalmasabb munkahely miatt, akár a család közelsége miatt, vagy...
Bővebben
A költöztetés veszélyei I.
Ha már eljutottunk arra a szintre, hogy úgy döntöttünk, profi csapatra bízzuk a költöztetést Budapesten, vagy vidéken, mert mindent összevetve, ez lesz a leggazdaságosabb. Ilyenkor szokta sok ember...
Bővebben
A költöztetés veszélyei II.
Előző cikkünkben pár szót beszéltünk a megfelelő csapat kiválasztásáról, mire kell figyelnünk, mik azok a tanácsok, amiket érdemes megfogadnunk, mielőtt döntést hozunk. Nekünk fontos az...
Bővebben
Hagyaték lomtalanítás
Önöktől hallottuk Előző cikkünkben ígértük, hogy elmesélünk két emlékezetes történetet, amelyet Önök meséltek nekünk az évek során. Az első történetünket, ha esetleg nem sikerült elcsípni, akkor itt...
Bővebben
Indul a lomtalanítási szezon, avagy káosz Budapest belvárosában
A tavasz érkezésével megkezdődött a 2019-es év nagy lomtalanítási hulláma. Budapest belvárosában és környékén, számtalan vidéki városban, községben, faluban indultak állami, és persze önkéntes...
Bővebben
Háztartási gépek költöztetése, szakértelemmel!
Költözéskor sok dolgot kell figyelembe vennünk, főleg abban az esetben, ha magunknak intézünk mindent. Gondolnunk kell a csomagolásra, be kell szereznünk a dobozokat, ha nincs saját autónk, akkor...
Bővebben
Kérjen ajánlatot!

Vegye fel velünk a kapcsolatot telefonon, emailben, vagy az alábbi kapcsolati űrlapon, és kollégáink a lehető leghamarabb, készségesen állnnak rendelkezésükre!

Név *
Email *
Telefon *
Város
Üzenet