Legutóbbi megbízásunk alkalmával egy fiatal párnak segítettünk új otthonukba költözni. A megbízóknak hamarosan megszületik az első közös gyermeke, így a Budapest XV. kerületében található garzon már kicsinek bizonyul. Dunakeszi egyik csendesebb övezetében vásároltak egy családi házat, de a költözés előtt még egy teljes felújítás vár rájuk, amely a lakás kiürítésével kezdődik.
Családi ház lomtalanítása
A megvásárolt ingatlan lomtalanítását már a telefonos megkeresést követő napokban el is kezdtük. A tulajdonosok az ingatlan teljes kiürítésére kértek bennünket, így mindent elszállítottunk, ami a házban megtalálható volt. Első lépésként az ott maradt régi bútorok szétszerelésével és kihordásával kezdtünk. Következő lépésként bezsákoltunk minden papírhulladékot, a rengeteg újságpapírt, régi könyveket, amelyek ott maradtak a lakásban. Utoljára hagytuk a különböző vas- és fémhulladékok tehergépjárműre való pakolását, majd az összeg padlószőnyeg felszedését. Mindent lomtalanítást szelektálva végzünk, hiszen így tudjuk csak leadni a legtöbb hulladéklerakó telepen. A lomtalanítás végeztével mindent a legközelebbi hulladéklerakó telepre szállítottunk, semmit nem hagyunk az ingatlanban.
Költöztetés vidékre
A lomtalanítás utáni napon elvittük a költöztetéshez szükséges kartondoboz és csomagolóanyag sokaságát a Budapest XV. kerületében található garzonlakáshoz. Bár a költözés időpontja csak napokkal később lesz esedékes, még is szerettük volna időben biztosítani az áttelepüléshez szükséges csomagolóanyagokat.
Elérkezett a költözés napja, és a garzonlakásban már várták az áttelepülést a megpakolt dobozok. Első lépésként a bútorok lapra szerelésével kezdtünk, hiszen így sokkal könnyebben és helytakarékosan tudjuk a szállításukat elvégezni. Ezután érkeztek a kartondobozok, amelyeket óvatosan a tehergépjárműre helyeztünk. Mindig figyelünk arra, hogy semmiben ne tegyünk kárt, mindent biztonságosan és épségben költöztessük az új címre. Utolsónak már csak pár zsák ruhanemű, és egy pár darab dísznövény maradt, így el is indultunk a már felújított családi házhoz a pár személyes dolgaival.
Lomtalanításban és költöztetésben is számíthat ránk!
Ha Önnek is egy olyan költöztető csapatra van szüksége, akik a lomtalanításban is tudnak segíteni, akkor Önnek a Magyarország Teher Kft-re van szüksége. Több mint két évtizede végzünk költöztetési és lomtalanítási megbízásokat, így garantáljuk Önnek, hogy nem fog csalódni. Keressen bennünket a megadott telefonszámunkon, és akár a megkeresést követő 2 órán belül biztosítjuk az első ingyenes igényfelmérést.