Költöztetés lomtalanítással az XIV. kerületben

Legújabb megbízásunk alkalmával egy fiatal pár keresett fel bennünket, hogy a XIX. kerületben található két szobás lakásuk kipakolásában segítsünk. A pár Kispesten található lakása eladásra került, mert a második gyermek érkezésével már kicsinek bizonyult szeretett lakásuk. Helyette vásároltak egy 3 szobás kertkapcsolatos kis családi házat a XIV. kerületben, Zugló egyik csendesebb utcájában.

Az első személyes találkozás

Az első megbeszélés alkalmával, szemmel látható volt a lakás zsúfoltsága. Minden szoba tele bútorokkal, képekkel és emléktárgyakkal, rengeteg gyerek játék, és már a legkisebb gyermek érkezésére is készültek a szülők. A feladatunk az ingatlanban található holmik elszállítása az új lakásba, illetve a már feleslegessé váló lomok elvitele volt. Megbeszéltük a költöztetés és lomtalanítás pontos napját, illetve a költöztetéshez szükséges kartondoboz mennyiségét, amit ingyenesen biztosítunk ügyfeleinknek a költözés idejére.

A költöztetés és lomtalanítás napja

A megbeszélt napon már korán reggel megérkeztünk az ingatlanhoz. A fiatal pár már nagyon várt bennünket, nagyon sokat dolgoztak a költözés előtti napokban a csomagolással és a holmik szelektálásával. Minden szobában előre elkészítve a számtalan doboz és zsák, amik már csak a mi közben járásunkra vártak. Legelsőnek a bútorok lapra szerelésével kezdtünk, és külön válogattuk azokat, amiket szeretnének az új lakásba is elvinni a tulajdonosok. 2 külön tehergépjárműre pakoltunk párhuzamosan, hogy minél hatékonyabban és gyorsabban tudjuk elvégezni a feladatot a fiatal pár számára. Következő lépésben az összecsomagolt dobozokat vittük le a teherautóhoz, kezdve a hálószobában összeszedett tárgyaikkal. Utolsónak hagytuk a konyhában található dobozokat, mivel azok nagy része törékeny darabokat tartalmaz, nem szerettünk volna semminek sem sérülést okozni. Az összekészített dobozok és zsákok kivitele után kezdtünk neki a megmaradt holmiknak, amiket egy szemétgyűjtő telepre szállítunk. Számos összetört bútordarab, kiszakad padlószőnyeg, linóleum darab, de még egy megrepedt zuhanytálca is volt a lomok közt. A nap végére sikerült teljesen kiüríteni az ingatlant, így már csak el kellett szállítanunk a Zuglóban található új házhoz. Természetesen segítettünk a pakolásban, és a bútorokat is összeszereltük, hogy nekik már csak a rendrakással kelljen törődni.

Ha szakértelemre van szüksége, keressen bennünket!

Csapatunk rövid határidővel, zaj-, kosz-, és pormentesen vállalja lakások, garázsok, ingatlanok teljes kiürítését és költöztetését. Hívjon bennünket az elérhetőségeink egyikén, és mi ingyenes igényfelméréssel és költöztető dobozokkal támogatjuk a stressz mentes költözést.